Zene aranyfonal

Voltál már könnyekig hatódva zenétől? Olyan misztikus jelenség…

Konstans társam a zene. Zenei családba születtem, klasszikus lemezek gyakran szóltak otthon. Anyukám, aki zongora tanár, hamar bemutatott minket egymásnak, bár totyogóként azt mondtam neki, hogy “én jobban tudom”, úgyhogy amikor elérkezett az ideje, egy kollégájához íratott be órákra. Mindig is elvarázsolt a zene. És idővel inspirációvá vált, menedékké, de leginkább egy mediátorrá hogy érezzem/megemésszem az érzelmeimet… Mindeközben…

“Én jobban tudom.” - vált az elmém mantrájává.

Mindkét oldaláról: jobban tudni, vagy nem tudni eleget és elrejtőzni…

A mai napig minden reggel egy random zenével a fejemben ébredek, amit a tudatalatti felbüfög… elég szórakoztató. Ambivalens, szeretem-utálom kapcsolatom volt ezzel: szerettem a meglepetést, az kiszámíthatatlanságot benne, mégis zavaró, idegesítő is tud lenni, és mostanság: miért nem ébredek Csendes Boldogságra?!

Arról akartam írni, hogy a zene hogyan előzött meg nagy változásokat… de ma reggel egy jóbarát vezetett egy olyan meditációt, ami a testünkkel való kapcsolatunkról. Gyönyörű volt, tápláló, és általa rájöttem, hogy a Zene számomra olyan, mint egy aura, mediátor, kommunikál… mint egy kiterjesztése a testemnek, egy réteg amit külsőleg és belsőleg is tapasztalok. Mint egy fizikai érzet. Egy befogadó, körülölelő rezgéshullám tánc. És kommunikál… vezet, szavak nélkül előjelez, megkerülve hogy megkaparintsa az elmém, hogy jobban- vagy ne eléggé tudja. A zene meghat. Finomabb szavaknál, kategóriáknál. A zene nyitott meg a Szabadság felé. Ez a zene: Bobby McFerrin koncertfelvétele. Ez az ember. A szeretetteljes, örömteli barátságuk.

Szabadon játszanak. Pusztán kifejezés. Halandzsa szavak.

Zenei szabadság.

Elmosta az elmém, elkápráztatott.

Ilyen szabad akartam lenni.

Néhány évvel később az “ilyen szabad” átformálódott egy másik szintre, egy újabb testi érzékelés által, amikor belebotlottam az első Ébredésről szóló videóba: a testem minden sejtje táncra perdült, egy égető sürgősség követte hogy megtudjam miről beszélt az illető, hogy Ilyen Szabad legyek… Az Önvalóról beszélt.

Néhány évre rá, el voltam akadva az életemben, valamiféle éhséget éreztem egy kifinomult szépségre, csak azt nem tudtam, hogy hol találhatnám meg, és egyáltalán, hogyan keressem. Azt éreztem, hogy valamire készen kell álljak. Mígnem találtam egy szép CD-t egy antikváriumban, a borító grafikája megszólított, viszont háromszor annyiba került, mint a többi CD. Megkértem, hadd hallgassak bele, és íme: a varázs amire éheztem! Mint a friss szellő egy gondolat suhant át: “így akarom érezni magam egy párkapcsolatban”.

Kiléptem az akkori romjaiból és hamarosan találkoztam valakivel, aki azóta is inspirál, nemcsak kifinomult zene forrása, hanem a szerelem élő lángja is, osztozunk a zene szeretetén.

Ma kikristályosodott, hogy az elmém félre tolmácsolása elkerülése végett az Élet zene által vezet… Csak csendben kell lennem és hallgatni… és minden zenén túl ott van a már eleve jelenlévő csend. A hallgató csendje - az “én” eltűnése. Belefonódás, beleolvadás… Téged mi vezet szavak nélkül? Mit és mire hallgatsz?

Mi marad, amikor beleolvadás teljes… a csendnek megadni magad, valaminek, ami az elménk tudásán és értelmén túli… Te maradsz, ahogy vagy.

Meg fogok osztani néhány számomra inspiráló zenét itt. Olykor van szövege, néha zagyvaság, vagy nincs… Ezzel nincs semmi célom különösképpen, csak túláradó Szeretet.