Belső Napunk

Érezted valaha, hogy a nap benned ragyog? Melegséggel és örömmel tölt el… egy csendes teljesség. A minap vettem észre amikor valami mókuskerék jellegű gondolatmenetben voltam benne és valaki váratlanul felhívott, segítséget kért.

Azt éreztem, hogy a nap hirtelen kisütött a szívemben és beragyogta a szobát.

Aztán az érzés utána is hagyott egy fonalat maga után… amit elkezdtem megfigyelni:

Mikor éreztem így utoljára?

Mikor éreztem így először? Felidéztem néhány múltbéli pillanatot, mind váratlan hirtelen boldogságról szóltak. És ahogy tovább pöndörítettem az idő fonalát a múltba, hirtelen ráeszméltem: a gyerekek ilyenek! Babák, kisgyerekek, állatok: mind birtokában vannak ennek az ok-nélküli örömnek. Egy természetes, ragyogó eletörömnek. Hogyan hagyunk fel ezzel? Hova lesz? Olyan mintha a távoli múlt része lenne? Elérhetetlenül talán?

Egy újabb interjúban Máté Gábor említést tesz arról, hogy 45 éves kor körül az emberek reflektálnak az életükre, visszatekintve rácsodálkoznak, hogy hogy kerültek oda ahol vannak, és gyakran megdöbbennek, hogy nem abban az irányban kötöttek ki, ahol tervezték.

Hasonló reflektálást látok magam körül egy fiatalabb korban. Lehet, hogy ez egy nem várt áldásos hatása a felgyorsult világunknak, hogy 10 évvel hamarabb önreflektálunk? Talán...

Számos jótékony hatása van ennek a magunkba tekintésnek. Mindaddig amíg nem csinálunk belőle egy ízetlen rágógumit… nem úgy kezeljük, mint a szociális médiát - végtelenségig pörgetve… Önmagában reflektálni nem elég, mert hajlamosak vagyunk sztorikat fonni az emlékeink köré és folytatni a narratívát. Erre vagyunk kondicionálva. Létezik viszont egy olyan reflektálás, amikor egyszerűen találkozol önmagaddal.

Bármiféle hozzáadott válaszreackiótól mentesen, amire rálátunk, azt látjuk.

Mint ahogy a nap egyenlően süt egy kupac szemétre és egy frissen nyíló virágra.. Az effajta figyelem a jelenben van: nem hasonlítgat egy múltbéli történettel, nem készülődik egy jovobeli történetre, valóban olyan frissítő, olyan ragyogó, hogy tényleg olyan érzés mint a napsütés! Elolvaszt feszültségeket, gondolat felhőket, olyan váratlan módon tápláló, hogy nem is találok szavakat rá…

És örökké ott van mindnyájunkban! Gyarkan szeretetnek nevezzük. “Úgy szeretem ezt vagy azt csinálni!” Igazából mélyebben és azon is túl van, mint amikor csinálunk valamit amit szeretünk. Amikor teljességében tapasztalom, annyira hatalmas, hogy belulrol tori ossze a csontjaimat. A rajz az első ilyen élményből született.

Eli Jaxon-Bear gyakran mondja, amikor szembesülünk ezzel a belső napukkal:

"Maradj azzal, amit szeretsz."

Nem vagyunk gondtalan gyerekek többé, viszont meg van a kapacitásunk arra, hogy azzal maradjunk, amit szeretünk.

Újra kapcsolatba lépni a belső napunkkal és hagyjuk ragyogni..

A Te életedben vajon milyen formában ragyog? Mit szeretsz? Mitől válsz Te ragyogóvá, ahogy vagy?

Itt vagyok, hogy támogassalak… ez az én napom.

írj itt

*magyar nyelvű interjú